Az első gondolat, ami erről a címről eszembe jut, hogy mennyire képtelenül hangzik boldog és egészséges kismedencei szervekről beszélni egy kétszer operált, erősen megszabdalt, méhnyakrákos nő tollából. Ugyanakkor azt hiszem, ez valahol előny is, mert én már biztosan állíthatom, hogy a test igenis gyógyulni akar, törekszik és képes az egyensúlyra, akár egy új, megszabdalt egyensúly felállítására is, amely annak ellenére, hogy egy újfajta egészséges működés, azért mégis megadja a teljes komfort érzetét.

Távol van az a pont, azt hiszem, amikor azt mondhatja magára egy ember, hogy ő már kipróbált mindent, és meggyőződése, hogy ő soha, de soha nem lesz már egészséges! Igen, vannak olyan betegségek, amelyek a tudomány mai állása szerint soha, de soha nem gyógyulnak már meg. De tünetmentesek azért még nagyon sok krónikus betegség esetében lehetünk, mégpedig hosszú távon, és igen, érezhetjük azt, hogy a szerveink egészségesen működnek! Nem, nem csak a körülményekhez képesti optimumon, hanem szinte úgy, mintha soha nem is lettünk volna betegek! Azt hiszem, egy-egy ilyen EGÉSZ-ségélmény nagyon fontos, különösen azoknak, akik szervektől, funkcióktól voltak kénytelenek megválni.

Hiányzó szerveim és a műtéti beavatkozások veszélyei ellenére, mi több, hatására, igyekeztem az utóbbi években a lehető legjobb karban tartani kismedencei szerveimet, amelyek, tévedés ne essék, nem merülnek ki a női nemi szervekben, hiszen ott figyelnek a gátizmok, a kötőszövetek, a végbél és a hólyag is! Ehhez nyilván éppúgy alkalmaztam mozgásterápiás módszereket, mint ahogy odafigyeltem a helyes táplálkozásra, a stresszre és a kismedencei szerveimet kevésbé károsító hétköznapi szokások kialakítására is, de szükség esetén még a gyógynövények használatától sem riadtam vissza! 😉

Az alábbi tea receptjét például a vesevezeték- és hólyagműtétem után állítottam össze annak érdekében, hogy a műtét miatt érzékenyebbé vált hólyagomat védjem és gyógyítsam a rendszeres felfázások miatt, és a méhnyakrákműtét, valamint a vakbél eltávolítása miatt megbolygatott beleimet is egészséges működésre bírjam, nem is beszélve az erősen traumatizált női szerveimről.

Összetevők:

  • kamilla: Az egyik legismertebb gyógynövényünk, amelynek gyulladáscsökkentő hatása az emésztő- és kiválasztórendszerre is jótékonyan hat (tehát gyomor, belek, vese, hólyag).
  • csalán: Vízhajtó, vese- és hólyagtisztító, gyulladáscsökkentő (vastagbélben), méregtelenítő-máj működését segítő gyógynövény, amely javítja a kismedence vérellátását, ezáltal nőknél a méh izomzatának anyagcseréjét, vérkeringését is. Férfiak esetében a barlangos test vérellátását segíti, ezáltal emeli a libidót és a merevedési képességet. Segíti a megtermékenyülést, és igen, vágykeltő!
  • cickafark: Kevésbé ismert funkciója szintén az emésztőrendszeri görcsös bibik kezelése, no meg a vizelethajtó, tisztító, hangulatjavító hatása. Én magam azért választottam, mert minden női betegségek gyógyítójának hírében áll.
  • medveszőlő: Nagyon erőteljes húgyúti fertőtlenítőként ajánlotta a patikus.
  • édeskömény: Puffadásgátló, bélápoló, bélmozgató görcsoldó, amelynek ráadásul némi rákmegelőző hatása is van, és nem mellesleg hangulatjavító is.

Ezeket a növényeket szépen összekevertem – nagyjából azonos arányban a füveket, a kamillából kétszer annyit, mint a többiből, az édesköményből pedig úgy két evőkanállal kevertem az így kapott, nagyjából 50 g teához. Minden nap készítettem belőle 1 liter forrázatot, és szépen lassan el is fogyasztottam estig, különösen amikor felfáztam – és ez bizony a hólyagműtét után nem volt ritka. Ilyenkor kicsit töményebbre kevertem a teát, kicsit alaposabban megmedveszőlőztem, és bevettem mellé úgy 1200 mg C-vitamint, amiből amúgy napi 60 mg is elég lehet, így aztán, mint vízben oldódó, ennek az adagnak nagy része szépen a vizeletbe került, erősen savassá téve azt, s ezek ketten alaposan kifertőtlenítették a húgyutakat. Gyakran már másnapra megszűntek a tüneteim! Persze azért még iszogattam utána pár napig.

Szeretnéd kipróbálni ingyen?

Ha kíváncsi vagy, milyen egy vezetett erdőfürdőélmény, letöltheted az ingyenes érzékek felébresztése meditációs hanganyagot.