Ha holnap a párod azt mondaná, hogy a fürdőszobából reggelente mintegy fél órán keresztül hallható gyanús, gyakran artikulálatlan sikítozásra vagy hangos mi-mi-mi-mi nyögdécselésre emlékeztető la-la-la-la hangok valójában mia-mia mozgásterápiás gyakorlatok, valószínűleg először a mentőkre gondolnál, vagy megdobálnád törölközővel. Ami biztosan nem jutna eszedbe: beíratni énektanárhoz.

Pedig az amúgy nem is volna olyan nagy baj…

Mielőtt végleg úgy döntenénk, hogy az éjszakai füldugó viselését kiterjesztjük a délelőttökre is, amíg a Kedves sorra kerül egy komoly és körültekintő elmeorvosi kivizsgáláson, elárulom, hogy ő valójában nem csak hogy teljesen normális, hanem tevékenysége immár tudományosan támogatottnak tekinthető. A zene ugyanis, az Exeter University közreműködésével végzett kutatás szerint, az egészséges cuccok palettáján már nem kizárólag az aerobikórák és pszichológusok (zeneterápia) gyógyító eszköztárának lehet a része, hanem mostantól valóban egyfajta meglehetősen alternatív mozgásterápiás gyógymód is a horkolás kezelésében. És ezúttal, amikor azt mondom, hogy alternatív, már igazán nem arra gondolok, hogy tudománytalan!

Hogyan lehetséges ez?

A horkolás hátterében álló legismertebb egészségügyi problémák között elsőként mindenki az orrsövényferdülést meg az elhízást emlegeti, illetve itt-ott felmerülhetnek olyan szavak is, mint az alvási apnoe (légzéskimaradás alvás közben, én mondom, nagyon kimerítő, kellemetlen betegség – akinek ilyenje van, az gyakorlatilag minden éjszaka félig fuldoklik), de kevesen tudják, hogy a horkolás hátterében a felső légutak lágy szöveteinek (lágy szájpadlás, nyelvcsap, mandulák – már akinek van –, illetve a nyelvgyök és a torok hátsó és oldalsó falai) lazasága is állhat. Tehát éppen azok az izmok és szövetek, amelyek mozgatását és használatát az ének- és beszédtechnika-tanárok tanítják.

Kutatások szerint napi 20 perc gyakorlással már 3 hónap alatt jelentős javulás érhető el

„Az Exeter University közreműködésével szervezett kutatásban 60 krónikus és 60 enyhe vagy közepes mértékben horkoló közül kiválasztott résztvevőknek három hónapon keresztül napi 20 percet kellett énekgyakorlással tölteniük a kutatóktól kapott eszközök, hanganyagok segítségével. A kontrollcsoport tagjai ez idő alatt nem változtattak korábbi életmódjukon. A kutatók a vizsgálat végén megállapították, hogy a rendszeresen éneklő csoport tagjai közt jelentősen csökkent a horkolás súlyossága, erőssége, és javult az alvás minősége.” (Forrás: Webbeteg)

Ha ez így van, miért horkolnak a muzsikusok?

A válasz röviden: valami másért.

Természetesen a horkolás megszüntetésére az éneklés nem garancia, ha annak oka a fent említett elváltozások valamelyike, amely betegségek csak jelentősebb beavatkozással (műtéttel, életmódváltással vagy légzőkészülékkel) kezelhetők. De a jó hír az, hogy kezelhetők!

A Webbeteg cikkében sajnos nem említették, hogy a minta- és a kontrollcsoport tagjainál a fenti betegségek bármelyikét diagnosztizálták-e vagy vizsgálták-e előzetesen, ezért azt most hirtelen nem tudom, hogy ez az eredmény azokra is igaz-e, akik nem torkuk lazaságától horkolnak. Az azonban mindenképpen jó hír, hogy ezután már nem csak a vázizimzatot és esetleg a gátizmokat tornáztathatjuk gyógyító céllal. Az éneklés tehát mostantól igenis mozgásterápia, és a családi életre nézve is igencsak üdvös!

Szeretnéd kipróbálni ingyen?

Ha kíváncsi vagy, milyen egy vezetett erdőfürdőélmény, letöltheted az ingyenes érzékek felébresztése meditációs hanganyagot.