Jó reggelt, kedvesek!
Utánanéztem kicsit, hogy mi az, amit a kávé biztosan jól csinál, még akkor is, ha az utóbbi 30 évben meglehetősen rossz volt neki a tudományos marketingje. Az ok, amiért a kávé trónjáról ennek ellenére ledönthetetlen maradt, kettős. Az egyik ok nyilvánvalóan az, hogy álmosak vagyunk, és a kávé koffeintartalma vérnyomásunkat némiképpen megemelve segít bennünket a felébredésben, de van még egy ok, amiért a kávé életünk szeretett és elengedhetetlen részévé vált: az élvezeti érték.

Az évek során átlagember számára megmagyarázhatatlan módon valamiféle csodás érzelmi kötődés alakul ki ember és kávéja forró gőze, illatanyagai és aromái között, amely a béke, a nyugalom, a biztonság és a szeretet asszociációival ajándékozza meg a még kis, csipás szemecskék mögött rejtőzködő önmagunkat hűvös, kilátástalan reggeleken, és melegséggel fűszerezi délutáni baráti beszélgetéseinket valahol, egy szívmelengető fotelos kávéházban. Kávézni jó…
Még jobb lenne, ha úgy kávézhatnánk, hogy nem aggódunk a koffein sokat emlegetett egészségügyi hatásai miatt – és itt jön ez, pontosan ezért gyűjtöttem most össze a kávé 18 egészségügyi előnyét, hogy még inkább megédesítse a meleg pillanatokat.
- A koffein javítja a memóriát. Ezt egy japán kutatás már réges-régen kimutatta, de most még újabb kutatási eredmények is megjelentek, amelyek szerint 200 mg koffein már egészen stabil növekedést okoz. Ha pedig ez így van, akkor nekem semmire sincs nagyobb szükségem, mint kávéra, és csak elképzelni merem, mi történne az életemmel, ha még ez sem lenne!
- Ha edzés után kávézunk, a cukrozott kávé pillanatok alatt pótolja az izmok glikogénszintjét.
- A kávé segíti a máj méregtelenítését, beöntésként pedig a Gerson-terápiában béltisztításra használják. (A Gerson-terápia egy tudományosan gyakran megkérdőjelezett, erősen megosztó módszer a rákgyógyításban, de létezik, és vannak, akik hisznek hatékonyságában, és gyógyulnak vele.)
- Vezetés közben is ébren tart, és segíti a koncentrációt, szóval a kávé nyilvánvalóan baleset-megelőző hatású, ezáltal életet menthet. 😉
- Jó hír kopaszodó férfiaknak és nőknek: a koffein segíti a hajnövekedést.
- A koffein 48%-kal csökkenti az edzés utáni izomlázat, és mindenféle izomfájdalmat.
- A koffein segíthet az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzésében.
- A koffeinnek köszönhetően kitartóbban edzünk.
- Újabb örömhír: a szemhéjak görcsét, rángatózását is csökkenthetjük vele!
- A koffeinnek köszönhetően csökken a szürkehályog kialakulásának veszélye.
- A koffein csökkenti a bőrrák kialakulásának kockázatát. – Erről amúgy a Nők Lapja Cafén már írtak a héten, talán éppen itt? 😉
- Azok, akik koffeint fogyasztanak, kevésbé hajlamosak az öngyilkosságra – tehát a koffein antidepresszáns? De jó! Mondjuk annyira nem meglepő, hiszen ajzószerként elképzelhetőnek tartom, hogy kicsit megdobja a dopaminszintet (jutalmazásérzés-hormon).
- A máj elzsírosodását is csökkenti valamelyest a koffein, ami ismét egy kiemelkedő belgyógyászati előny.
- A koffeint fogyasztó férfiak körében lényegesen kevesebb a rendellenes DNS-állománnyal rendelkező hímivarsejtek száma, mint a koffeint nem fogyasztók között.
- Azok a férfiak, akik napi 250-375 mg koffeint fogyasztanak, sokkal kisebb valószínűséggel tapasztalnak erekciós problémákat. Persze azért nem kell agyvérzést kapni, hiszen ez a mennyiség 2-3 csésze erős presszókávét is jelenthet, ezért elárulom az újabb jó hírt: a merevedési zavarok kockázata már napi 85 mg koffein fogyasztásától is csökken!
- Egy 1991-es, mintegy 65 100 mintaelemszámú kutatás alapján a fülcsengés és fülzúgás megelőzésében is jó eszköz a koffein – persze viszonylag kevés ember kávézik a fülcsengés kialakulásától való félelem által motiváltan, de tény ami tény: a legtöbb koffeint fogyasztó nők között volt a legritkább a a betegség előfordulása.
- Még a vesekövek kialakulása ellen is véd a koffein – ezt a kutatást egy 217 883 mintaelemszámú kutatás támasztja alá, és az eredmény nyilvánvalóan összefügg a koffein vízhajtó hatásával, ami az ödémások számára is jelenthet bizonyos megkönnyebbülést.
- A koffein csökkenti az álmos ember reakcióidejét, és javítja logikai készségeit, ami mind a munkában, mind út közben nélkülözhetetlen segítséget jelenthet.
Persze mindez nem írja felül a koffein esetleges egészségügyi ártalmaira vonatkozó kutatásokat, ám bizonyos mértéktartó optimizmusra feltétlenül okot ad. Tehát szépen, mértékkel és saját testünk jelzéseit követve azért nyugodt szívvel kávézgathatunk, és biztosan tudom, hogy vannak olyan kutatások is, amelyek szerint annyira azért nem durván rosszak, és nem mindenkinél jelentkeznék a koffein szív- és érrendszeri hatásai sem, és szerintem a fenti 8. pontban emlegetett kitartó edzéssel sokkal többet tehetünk azok védelme érdekében, mint a kávé elhagyásával.
Forrás: caffeineinformer
Szeretnéd kipróbálni ingyen?
A Magyar Erdőfürdő és Erdőterápia Társaságról írt a HVG
A HVG oldalain is megjelenhetett nemrégiben egy beszélgetés velem az erdőfürdőről, erdőterápiáról, amelynek ezúttal a...
Erdőfürdő alapélmény tanfolyam indul szeptembertől
2022 őszén először indítunk hazánkban egy olyan hathetes programot, ahol amellett, hogy megtapasztalhatod a rendszeres...
Erdőfürdőzésről beszélgettünka B COOL magazinnal
A B Cool a szexy, trendi, innovatív és zöld dolgok magazinja, és ők is figyelemreméltónak találták az erdőfürdőzés...
Közelgő programok



