A fejlett nyugati világban a hetvenes évek hippi- és New Age-mozgalmainak térhódításával a gyógyászaton is végigsöprő keleti és alternatív hullám Közép- és Kelet-Európa kommunista államaiba jelentős késéssel érkezett meg, Magyarország mára mégis – nem is gondolnánk – a hagyományos kínai orvoslás európai nagyhatalmává válhat. Hogy lehet ez?

2015 szeptemberében megújult a hagyományos kínai orvosok tevékenységének jogi szabályozása Magyarországon. Az új jogszabályi környezet lehetővé teszi a Kínában vagy hazánkban hagyományos kínai orvosi diplomát szerzett gyógyítók számára, hogy önállóan praktizáljanak. Tehát nem nyugati orvos felügyeletével, ahogyan azt korábban a természetgyógyász-törvény meghatározta, hanem saját praxisban, teljes értékű orvosként, afféle „magánrendelésen”. Ez óriási dolog!

De vajon miből is áll egy kínai gyógyító tevékenysége, tudományosan mennyire alátámasztottak a kínai gyógyászat módszerei, és milyen betegségek kezelésében használható?

Körüljártam, elmesélem!

1. A kínai orvoslást, annak filozófiai háttere ellenére is támogatta a Kínában kommunista vezetés

Forrás: Konnektív természetógygyász iskola

Noha a hagyományos kínai orvoslás (HKO) alapján a taoista tanok, azon belül pedig a yin-yang energetikai kettőssége és az 5 változási állapot tana adja, hatékonyságának köszönhetően a XX. századi kínai vezetés végül mégis támogatta annak fennmaradását és fejlődését, valószínűsíthetően azért is, mert sokkal olcsóbb, mint a nyugati medicina eszközei, így egyszerűbben, kisebb költséggel és fejlesztéssel tudták elérhetővé tenni (helyesebben elérhetőn tartani) a nagy tömegek számára.

2. A kínai orvoslás teljes értékű, átfogó gyógyászati rendszer

A HKO bizony nem merül ki a szűzteakapszula fogyasztó erejében vagy a ginzeng kávépótló hatásában, és nem ér véget az akupunktúrával, hanem egy teljes, átfogó, önálló gyógyászati rendszer, amely Kínában a nyugati, „technológiai”, tapasztalati és lehetőség szerint bizonyítékokon alapuló orvoslás módszerei mellett, azzal párhuzamosan létezve és együttműködve, holisztikus szemlélete, vallásos és természeti jellege ellenére a kommunista vezetés idején is fennmaradhatott. Egyetemeken oktatott tudomány, amelyet nyugaton még mindig csak kiegészítő, vagy még rosszabb esetben teljesen humbug vagy alternatív gyógymódként emlegetnek.

A hagyományos kínai orvoslás a betegségre a szervezet energetikai egyensúlyának kibillenéseként tekint, és olyan átfogó, az egyén saját egyensúlyát és környezeti tényezőit figyelembe vevő rendszerként vizsgálja az egyensúlyvesztést, amely mögött a teljes tízezer éves kínai kultúra és filozófia, világnézeti rendszer ott húzódik. Eszköztárában egyaránt megtalálhatók táplálkozás-, mozgás-, masszázs- és gyógynövényterápiás módszerek, valamint a lélekgyógyászat és a meditáció is, és ezek jó része a mintegy tízezer éves tapasztalati hagyományrendszerben gyökerezik.

A hagyományos kínai gyógyászat a saját eszköztárában háromféle gyógyító hatást különböztet meg:

  • Energetikai hatású gyógymódok: akupunktúra, csikung
  • Anyagi-energetikai hatású gyógymódok: légzés, táplálkozás, gyógynövények alkalmazása
  • Szellemi hatású gyógymódok: meditáció, tai chi

Az emberi egészséget és betegséget, valamint a gyógyítást is a testben található finom energetikai rendszer, azaz meridiánrendszer és ezen alapelvek (az öt változási állapot tana és a yin-yang kettőssége) szerint vizsgálja.

A betegségek okai a HKO szerint:

  • külső okok: klimatikus tényezők, szél, hideg, nedvesség, szárazság, a meleg és a forróság – ezek általában akut elváltozásokat, megbetegedéseket okoznak
  • belső okok: általában a lassan kialakuló krónikus betegségek és az elgyengülések forrásai az érzelmeink, az öröm, a bánat, a düh, a félelem, az aggodalom
  • egyéb okok: traumák, mérgezések, veleszületett betegségek, túlzásba vitt munka, nem megfelelő életmód, egészségtelen táplálkozás

3. Kik lehetnek a kínai orvoslás szakemberei Magyarországon?

Magyarországon hagyományos kínai orvosként az a szakember praktizálhat, aki rendelkezik európai (adott esetben magyar) vagy kínai orvosi egyetemi diplomával mint hagyományos kínai orvos, vagy kínai integratív orvosi diplomával.

Emellett a természetgyógyász-tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályok értelmében a kínai gyógyászat egyes módszereivel okleveles természetgyógyász-szakemberek is foglalkozhatnak, mint alternatív mozgás- és masszázsterapeuták, akupresszőrök, moxaterapeuták és fülakupunktúrás addiktológusok.

4. A kínai orvoslás hatékonysága részben már bizonyított

Míg sokan azt hiszik még ma is, hogy a kínai gyógyászat egyenlő a kétes eredetű, online megvásárolható növényi szerekkel és az akupunktúrás tűszurkálással, ma már számos nyugaton és Kínában elvégzett kutatás támasztja alá eszközeinek hatékonyságát a gyógyítás és a prevenció számos területén. Emellett a 2015-ös orvosi Nobel díjat egy hagyományos kínai orvos kapta a malária gyógyszerének kutatásáért, felfedezéséért.

5. Kínában már létezik integratív orvosi szak

Az integratív medicina a nyugati gyógyászati szakemberek felfogásában a kezelés olyan módja, amely a test, a lélek és a szellem gyógyítását egyszerre célozza meg (tehát holisztikus szemléletű). Ez szembemegy a konvencionális nyugati hozzáállással, ahol az orvos a személy egy állapotát kezeli magának a személynek a kezelése helyett.

Az integratív orvosi diploma azonban Kína esetében nem egészen azt jelenti, amit a nyugati orvostudomány annak tekint, hanem azt, hogy végzettsége szerint az adott orvos egyaránt ismeri a nyugati és a kínai orvoslás módszereit.

A nyugati világban az integratív medicina még gyermekcipőben jár, és nem elég körülhatárolt, hogy pontosan mit is takar. Nem világos, hogy kizárólag a tudományosan elfogadott „gyógyszeres kezelés + műtéti beavatkozások + fizioterápia + pszichoterápia” kombinációt értik-e alatta a szakemberek, vagy nyitott-e a kategória az alternatív és kiegészítő gyógymódok befogadására is.

Kínában ezzel szemben a dolog egészen egyértelmű, hiszen az általunk kizárólag az alternatív vagy kiegészítő gyógymódnak tekintett hagyományos kínai orvoslás holisztikus szemléletestül, mindenestül része a hivatalos, finanszírozott orvosi ellátásnak.

6. Gyógyíthatatlan betegségek a kínai gyógyászat szerint

Ez a kedvencem! A legelső meg a második! 😀

  • a semmittevés
  • a földi javak sokasága jellemtelen ember kezében
  • a yin-yang kiegészítő energia hiánya
  • erősen leromlott állapot
  • ostoba és vak megvetés (rossz kuruzslókra bízzuk magunkat lenézve az igazi gyógyítót)

Szeretnéd kipróbálni ingyen?

Ha kíváncsi vagy, milyen egy vezetett erdőfürdőélmény, letöltheted az ingyenes érzékek felébresztése meditációs hanganyagot.