Túl kicsi, túl nagy, túl lapos, túl kerek, nem elég kerek, túl vékony, túl vastag, túl fehér, túl sötét, őszül, fáj, feszül, laza, nem működik, túlműködik… Undorító! Visszataszító! Hányinger! Utálom! Tehetetlen vagyok! Elegem van belőle!

Nem vagyok elég jó.

Ismerősek ezek a szavak? A szégyen, az undor, a megvetés szavai… Talán egyszer régen valakitől hallottuk őket. Az is lehet, hogy nem is ránk mondták, hanem valaki másra, mi meg lám, idővel olyanokká váltunk, mint amaz. A testünk vált olyanná. Mert nyilván mi lélekben sokkal jobbnak érezzük magunkat ennél, és jobbnak is szeretnénk látni, de az a fránya tükör gyakran csalódást okoz.

Ha bárki más illetne bennünket ezekkel a szavakkal, felháborodnánk, mint ahogy nemre és korra való tekintet nélkül, össztársadalmi szinten háborodtunk fel, amikor Norbi hasonló üzenetet fogalmazott meg az édesanyákról.

Amikor más mondja ezeket a szavakat, az FÁJ! Megalázottnak érezzük magunkat, szégyent élünk át. De vajon miért gondoljuk, hogy amikor mi illetjük saját magunkat ezekkel a szavakkal, az nem fáj ugyanúgy? Miért nem éljük meg a fájdalmat és a szégyent, amikor a tükör előtt állva bántjuk saját magunkat? Mert ha a bántó szavakkal azonosulunk, akkor jobbaknak hihetjük magunkat, mint a látott kép? Elmondhatjuk, hogy „én azért mondhatom ezt, mert jobb vagyok nálad”?

Önámítás. Hazugság.

De valahogy mégis olyan nehéz véget vetni ennek az önmagunkat bántalmazó szégyen- és hazugsághalmaznak. Hiába mondjuk ma már lépten-nyomon, hogy nem ezen múlik egy ember értéke, hiába hangsúlyozzuk, hogy igenis szerethetők vagyunk mindenféle testben, valójában mi magunk nem tudjuk elfogadni, méltányolni és szeretni a saját testünket úgy, ahogy van.

Éppen ezért készítettem egy rövid listát, amit érdemes lehet megfontolnod, hogy vajon mit is jelent számodra a tested – mi az, amit nap mint nap bántasz, és miért is érdemes megújítani ezt a kapcsolatot, és nagyra becsülni a testedet.

1. A testkapcsolat valóban egy életre szól

A tested, akár tetszik neked, akár nem, az egyetlen életre szóló kapcsolatod. A világban minden állandótlan, emberek és tárgyak, otthonok és munkahelyek, barátok és ellenségek jönnek-mennek az életünkben, de a test valóban holtodiglan veled marad. Vajon érdemes-e egész életedben egy mérgező, haraggal, szégyennel és fájdalommal teljes kapcsolatot fenntartani? Vajon te magad mit tehetsz azért, hogy ez a kapcsolat megváltozzon, egy szeretetteljes és intim, örömteli együttlétté váljon?

2. A tested feltétel nélkül szeret

Ez a test, amelyben élsz, a születésed pillanatától kezdve egyetlen célt szolgál: azt, hogy a lelkednek otthona legyen, hogy életben tartson téged. Az esetek jelentős részében, bármilyen is egy test és bárhogy is működik, arról kizárólag annak lakója és tulajdonosa tehet: azaz te. Viszonylag kis részében születik egy test eleve hibásan, és szintén kevés az olyan eset, amikor önhibánkon kívül meghibásodik, és igen, van amikor egy test nem tud hízni vagy éppen fogyni, vagy a jó ég tudja, hogy épp mi baja és miért, de összességében a test mégiscsak egy dolgot tesz pillanatról pillanatra: a tőle telhető legjobb módon biztosítja, hogy te élhess és tapasztalhass ebben az anyagi világban.

A testben nincs rosszindulat, esze ágában sincs, hogy megbüntessen téged. Az anyagnak, a biológiának vannak szabályai, képességbeni korlátai, és ezeken a kereteken belül a te tested MINDENT MEGTESZ azért, hogy te teljes, egészséges és boldog életet élhess. Folyamatosan regenerálódik, vírusokkal küzd, gyógyul… Gyakran erején felül törekszik rá, hogy makulátlanul működjön, miközben te hajszolod, hogy sportoljon, virrasszon, túlórázzon, cipekedjen, alkoholt emésszen, mérgeket semlegesítsen és ürítsen…

És a te tested nap mint nap szó nélkül rendet rak a rombolás után. Nem ám úgy, mint anya, hogy közben kiabál vagy zsörtölődik! Szép csendben, iparkodva. Sajnos néha lassabban, mint szeretnénk, és olyankor lesz gyomorrontásunk meg izomlázunk, vagy leszünk álmosak, esetleg másnaposak… Időnként elromlik, segítségre szorul, de többnyire feláll magától, és még ha segíteni is kell neki, a munka oroszlánrészét végül mindig maga végzi el. A sebek begyógyulnak, a szervek regenerálódnak, a mérgek ürülnek, a vírusok és a baktériumok elpusztulnak, kiválogatódnak, az oxigén szállítódik, az étel emésztődik… Alapvetően a test nem nagyon reklamál, és nem panaszkodik, amit lehet, megold egyedül.

És tudod, mit teszel a testeddel, mikor már nem bírja megoldani, amikor megbetegszik, elhízik, elfogy, kimerül, összeroppan? Megharagszol rá, és elfordulsz tőle. Bántod. Szavakkal, gondolatokkal és tettekkel is, mert nem figyelsz rá oda, hogy valójában mire lenne szüksége, hanem csak feszíted tovább. Gyakran túlfeszíted, mert kemény vagy. Legalábbis a tested kemény… Vagy mi.

És tudod, a tested mit tesz ezalatt? Folytatja a regenerálódást, és folyamatosan tovább szolgál téged, ahogy tőle telik.

Szó nélkül szolgál, és megtesz neked bármit, amire csak képes. És te mindezt leértékeled, amikor csak azzal foglalkozol, amire a természet törvényei miatt esetleg már képtelen…

3. A test örömforrás

Belegondoltál már abba, hogy minden élményed testben zajlik? (Kivéve a testen kívüli élményt, de ahhoz is kell ám egy test, amin kívül lehetsz, szóval végülis az is.) Amikor kamaszként szerelmes voltál, a hasadban röppentek fel a pillangók. A boldog mosoly a gyermeked arcán ma is a mellkasodban dobogtatja meg a szívedet. A mellkasodat önti el a forróság, amikor valakit boldogan szeretsz. A fejedből pattannak ki a világot, vagy legalábbis a vállalatot megváltó gondolatok.

A lábad visz el a csodálatos vízeséshez, a bőrödön érzed a szerelmed érintését, a nap és a szellő simogató melegét, és a szádban a mennyei ízeket, az egész testedben a jóllakottság elégedettségét, egy kiadós alvás utáni napfényes reggel derűjét… Van bármi ezen a földön, amit nem a testedben tapasztalsz? Végül a legapróbb örömödet is kizárólag a véredbe fecskendezett hormonkoktél és az idegrendszer működése által tapasztalja meg az elme és a lélek!

+1 Amikor a testedre haragszol, valójában másra haragszol

Amikor zsörtölődünk az alkatunk miatt, a lelkünk mélyén tudjuk, hogy az, ahogy ma kinézünk, a saját korábbi döntéseink eredménye. Megszegett fogadalmak, félbehagyott diéták, elmulasztott edzések állnak mögötte, nem pedig a test. Mégis a testet nevezzük undorítónak, és erre az undorra építjük az újabb fogadkozásainkat.

Amikor zsörtölődünk a betegségeink miatt, akkor valójában egy megnevezhetetlen dologra, Istenre, sorsra, genetikára vagy az egész életre haragszunk, aki valaha úgy rendezte a dolgokat, hogy a testünk legyen beteg. Az is lehet, hogy önmagunkra, a saját döntéseinkre vagy egy külső dologra, amely „elrontotta”  a testünket, mégis a testtel vagyunk kegyetlenek. Azt mondjuk rá: „nyomorék”, „szar”, „haszontalan”, és közben elfelejtjük, hogy hol lennénk, ha testünk csak egy ici-picivel is rosszabbul működne, és hogy ugyanez a test mennyire igyekezett meggyógyulni, méltó és erős otthonává válni a lelkünknek.

Hónapról-hónapra fájdalomban élek már 6 éve. Az elmúlt 9 évben egyetlen napot sem voltam tökéletesen egészséges. Tudom, hogy nem tettem meg mindent, csak annyit, amennyire képes voltam. Tudom, hogy az orvosaim sem tettek meg mindent, csak annyit, amennyire ők és a tudomány képesek. És tudom, hogy a testem bármit is tesz velem, arra oka van, és azért teszi, mert adott pillanatban az a legtöbb, amire az én életben maradásomért és az egészséges, teljes életemért képes. És tudom, hogy a legtöbb, amit ezért cserébe adhatok neki, az a feltétel nélküli bizalom, elfogadás és szeretet.

Ma már maximálisan megbízom a testemben, és ezt többek között a szomatodrámának és a jógának köszönhetem, és annak a felismerésnek, hogy ahogyan bánok a saját testemmel, azt viszont fogom látni az életemben, mert ez a szokás, hozzáállás fog megmutatkozni majd a kapcsolataimban is.