Immár második éve élek fél lábbal Hollandiában, de még mindig újra és újra meglepődök, amikor belibegek a heti rendes meztelenkedős kollektív izzasztásra a helyi szaunába, hogy a holland nők teste bizony nem öregszik. Vagyis öregszik, de egyáltalán nem úgy, ahogy azt én otthon megszoktam. Éppen ezért átgondoltam, és most meg is osztom, hogy vajon mit is csinálnak a holland nők másként, amitől a testük idős korban is szép és mozgékony marad?

Ez egy hosszú cikk, de ne szaladj el rögtön, inkább darabold! A cikk tartalma:

Holland táplálkozási szokások

A hollandok és a sport

Életmód és társadalom

Igazából ennek a cikknek az ötlete a mellekkel kezdődött (amelyek tartósítható, fiatalos szépségéről már gondoskodtam Hetyke cicik és feszes idomok 30 után is, természetesen című bejegyzésemmel). Feltűnt, hogy a meztelenül szaunázó hetven-nyolcvanéves néniknek egyáltalán nem lóg a cicijük, ami lássuk be, tökéletes nonszensz! Aztán egy csomó minden más is feltűnt…

Holland táplálkozási szokások

…amelyek mellett annyira már nem is hiányzik a böjt és a tisztítókúra, noha ennek ellenére természetesen ők erre is figyelnek.

1. Egyszerű, könnyű ételek

Meglepő, hogy a világ gazdaságilag egyik legstabilabb országában még az is előfordulhat, hogy a vacsora csupán krumpliból és kelkáposztából áll. Az ebéd a nálunk nagyjából a „zsírosdeszkának” megfelelő vajas kenyér sajttal és uborkával. Ennek éppúgy vannak történelmi és kulturális gyökerei is, mint praktikus okai, és az első ilyen praktikus ok a szorgalom. A hollandok úgy gondolják, hogy a nehéz ebéd elálmosít, így aztán zavarná a délutáni munkát, meg amúgy is: „Minek?” Nem is beszélve arról, hogy túl sokáig tart, és amúgy sem volna kényelmes magukkal hurcibálni, Hollandiában pedig nincsenek kifőzdék meg kantinok, ahol akár az otthoni előállítás költségénél is alacsonyabb áron alaposan betankolhat a nép, a nálunk a plázákból is ismert „food court”-ok pedig nem „csévinges” (melegen tartott vagy hűtött-mikrózott), hanem általában szintén frissen készült ételt kínálnak, éttermi áron. Olyasmik mondjuk, mint a Vapiano: egy drága önkiszolgáló, ahol a kajára várni kell.

Ha megnézzük magát az ország területét, amelynek jó része mezőgazdasági hasznosítás alatt áll, jobbára tengerszint körüli magasságban elterülő vagy az alatt fekvő mélyföldet találunk. Ebből következik, hogy a virágzó újkori kereskedelem mellett a holland léleknek van egy másik aspektusa is, mégpedig a szorgalom. Ez a dolgos, találékony nép évszázadokon keresztül a szokásos mezőgazdasági vackok (időjárási bizonytalanság, munka a földeken, szezonalitás) mellett még a vízzel is kénytelen volt nap mint nap megküzdeni, és becsületére válna bármelyik magyar gazdának, ha csak a felét elvégezné mindannak, amit itt egy farmer tesz. Meg is lett a munka gyümölcse: Hollandia egyik legtehetősebb társadalmi csoportjának még ma is a farmerek számítanak.

A hajdani parasztság kézzel és szélmalmokkal is – kinek mire jutott – szivattyúzta földjéről a vizet, amikor épp semmi dolga nem volt, meg akkor is, amikor lett volna, és kénytelen volt megtanulni hatékonyan és kreatívan várat építeni abból, amije van.

A dús, füves legelőkön élő állatok teje mindenkor értékes és gazdag élelemforrásnak számított. Hozzáteszem: noha Anglia méltán büszke a pázsitjára, én a holland fű üdeségéhez fogható zöldséget még sohasem láttam ezelőtt!

A II. világháborút megelőzően a korábbi gyarmatosító nagyhatalomnak számító Holland Királyság olyannyira szegény volt, hogy megesett, hogy az emberek a ma már csak kedvtelésként árult tulipánhagymát ették. Szerencsére nem falták fel mindet, így lehet ma Hollandia az az ország, amely az egész világot ellátja tulipánhagymával, emellett pedig az olyan híres sajtok hazája is, mint az edámi és a gouda sajtok, vagy akár az ínyenc borok mellévalója, az Old Amsterdam.

Hollandia mai gazdagságának ára volt, és ezt az árat a holland nép vasszorgalma mellett combos kuporgatással fizette meg (no meg azzal az okos húzással, hogy egészen a 21. századig nem engedték be a multikat, hanem azok mintájára mindenből létrehoztak inkább egy holland verziót), a holland népről pedig elterjedt a vicc, mely szerint ők és a skótok eredetileg egy nemzet voltak, de a hollandok kiszálltak, mert nem bírták nézni azt a pazarlást.

Viccet félretéve: egyszerű, gyakran minden rongyrázást nélkülöző életmódjuk mögött valóban rejlik némi „garast foghozveregetés”, ám hiba volna azt gondolni, hogy nem szívesen költenek finom ételekre, utazásra, sportra, jólétre, szórakozásra.  Megnézik, mennyiért utaznak, és ha van olcsóbb verzió, nem sajnálják az időt annak felkutatására, ám a minőségre is odafigyelnek, és sohasem mulasztják el elolvasni a visszajelzéseket. Sokan élből nem is mennek olyan helyre, amelyről nincsen elérhető vélemény.

A hétköznapok azonban megszokott rendben zajlanak, ahol a napi fő étkezés a családi asztalnál együtt elköltött vacsora, és az sem ritka, hogy a menü hatékonyság okán hetente ismétlődik. Olyannyira szeretik a megszokott rendjüket, hogy a nyaralásra szinte teljes háztartással „költöznek el”, és a holland nyugdíjas párok bérelt bungalójukban sokszor hajszálra pontosan ugyanazt teszik, mint odahaza.

S hogy mindez miért jó? Mert ritka, hogy valaki túleszi magát, az esti rendszeresség pedig távol tartja a családot a tv vagy számítógép előtti kontrollálatlan torkoskodástól. Hollandiában ritka a kövér ember. Ugyan előfordul, hogy a mai gyorséttermi kaján nevelt lányok és nők enyhén túlsúlyosak, de ők is mozognak, és látványosan beteg, elhízott emberek nem nagyon szaladgálnak a holland utcákon.

2. Nincs vacsora zöldség nélkül

Ha már így elérkeztünk a vacsorához, annak tartalmát sem érdemes szem elől téveszteni. Eleinte nagy örömmel és büszkén tettem a nagymamám világhírű dinsztelt paprikáskrumpliját sült csirkével a Kedves elé, ám egy nap kénytelen-kelletlen végül csak megkérdezte: miért nem készítesz zöldséget is az ételhez? Hát ilyen igényt magyar férfi szájából még biztos nem hallottam elhangzani… 😀

Mostanra már megtanultam, hogy a vacsora 2-3 fogásos, levesből, főételből és desszertből áll. A főételhez kínált köret hagyományosan a zöldség és a burgonya, de ma már nyilván beszivárgott ide is az olasz konyha tésztavilága, és az olyan egészséges és rostdús köretek is, mint a barna rizs, a kuszkusz vagy akár a quinoa. A köles és a hajdina ugyan elérhető a bioáruházakban, de kevéssé ismert.

Tehát a főétkezés során lehetőleg legalább egyféle zöldség is kerül az asztalra, nem is beszélve a leveszöldségről (a legnépszerűbb errefelé a tejszínes gomba, a paradicsom- és a zöldségleves, amelyekbe itt-ott belepottyan ugyan a hús is, de nem szükséges eleme), és erősen ajánlott az étkezéshez salátát vagy savanyúságot is szervírozni.

A hollandok legismertebb nemzeti eledele is zöldségfogyasztási szokásaikról árulkodik: mióta a kukta megjelent a világban, a holland ember, ha teheti, stamppotot (azaz gőzfazekat) eszik, amely nem más, mint zöldségekkel együtt főzött burgonyapüré (receptek talán egy következő cikkben).

3. Hollandiában a bioélelmiszer alig kerül többe

Ehhez nagyon nincs mit hozzátenni: amikor a „boldog csirke” nem kerül többe, mint a takonyállagú mikróban-szétpukkanós, a bio pedig egyenesen olcsóbb, az ember lánya nem sokat gondolkodik, hogy generáljon-e keresletet a felelős állattartás iránt. Ami még inkább fokozta meglepetésemet: még a bioboltok polcain elérhető biocuccokat is érdemes megnézni, még közepesen szűkreszabott büdzsé mellett is!

A hollandok és a sport

4. A hollandok legendás kerékpározási szokásai

Az amszerdami központi pályaudvar négyszintes kerékpárparkolója

Aki holland, annak van biciklije, ez nem is lehet kérdés! A jobbaknak rögtön kettő is: eggyel sportol, kirándul, a másikkal meg az állomásra megy. Általában elmondható, hogy 20 kilométeren belül a hollandok mindenhová kerékpárral mennek, a városon belül pedig ha esik, ha fúj, mindenki teker. A biciklik táskával vagy gyakran akár egy egész zöldségesládával is fel vannak szerelve, így még a nagybevásárlás elintézésére meg az iskolatáska kényelmes hurcolására is alkalmasak, és az sem ritka látvány, hogy apuka vagy anyuka elöl-hátul egy-egy gyerekkel teker a munkából haza.

Egy olyan országban, ahol Magyarország területének felén másfélszer annyi ember él (16 millió), még a kiváló állapotban lévő, jól szervezett úthálózat használata mellett is elkerülhetetlen (és költséges) a forgalmi dugó. Ráadásul errefelé nem ritka, sőt, több mint szokványos dolog a napi 50-60 km-es ingázás, s ha az ember ingázik, bizony megnézi mennyiért teszi, így aztán teljesen érthető és szokványos dolognak számít, hogy a dolgozó reggel kiteker az állomásra, felül a vonatra, majd az érkezési állomáson felkapja a kettes számú „station bike”-ját (jobbára rongyosra használt, sármosan recsegő-ropogó biciklik, amelyet bárhol ott lehet hagyni, mert biztosan nem kíván rá senki az ellopására), és azzal érkezik be dolgozni.

5. Sport és friss levegő

Az anyósom rendszeresen rákérdez, hogy jártam-e kint a napokban, a Kedves pedig alkalmasint számon kéri vagy megjegyzi, hogy azért ilyen fáradt, mert nem járt friss levegőn. És igaza van. A holland nép olyannyira barátja a fénynek és a friss levegőnek, hogy télen sem fázik kiülni az étterem teraszára, és ott elfogyasztani a barátjával megbeszélt délutáni teát. Igen, felöltözik rendesen, és be is takarózik, de akkor is kiül, hacsak nem esik.

És nem csak ülnek ám: a mozgás a hétköznapok olyan elvárt és szerves része, amely nélkül ma már felnőtt ember nem élhet. Mozognak edzőteremben, uszodában, teniszpályákon, de megteszik parkokban, erdőben, gyakran edzők vezette csoportban is.

6. Hollandiában nincsenek plázák

Hogy miért? Ezt igazán nem tudom, de ennek következményeként ismét csak mozognak: betekernek a városba, és tekernek az üzletek között, és ott is, akkor is friss levegőn vannak. Nem mondom, Amszterdamban előfordul ugyan egy-két nagyobb áruház, de azt hiszem, alapvetően nem kívánják, hogy az egész napot mesterséges környezetben vásárlással és evéssel töltsék. Igen, a hétvégi piacra kimennek, találkoznak, beszélgetnek… a kertes házak és vidéki hangulat ölelésében, ám mindennel ellátva, minőségi életet élnek.

Életmód és társadalom

7. A holland nők szülés után félállásban dolgozhatnak

Vajon Magyarországon mit szólna hozzá egy munkáltató, ha azt mondanánk neki: ha véget ért a szülési szabadságom, csak félállásban jövök vissza, ezért tartsátok meg a helyettesemet? No, hát ez itt lehetséges! Még olyan állásban is láttam rá példát, mint a tanítónői, ahol két fiatal együttesen látta el az egy osztályhoz kapcsolódó feladatokat meghatározott heti rend szerint felosztva a szokásos 20 órát.

Társadalmilag elfogadott és tiszteletreméltó dolog, ha egy nő az idejét a családjának szenteli, ám nem elvárás: a karrier éppen annyira lehet fontos. Ám az életszínvonal, a tisztességesen megfizetett férj munkája mellett egy nő megteheti, hogy csak „hobbiként” járjon be dolgozni: azért, hogy hasznosnak érezze magát a társadalom számára, keressen egy kis zsebpénzt, és helyén maradjon az önbecsülése. Nem kell neki látástól vakulásig dolgoznia mielőtt hazatérne főzni-mosni-takarítani és ellátni a gyereket, hanem egyszerűen azért megy el dolgozni napi pár órában, mert szeretne, és bizony olyat csinál, ami számára élvezhető és érdekes. Ami a legmegdöbbentőbb számomra: ez a lehetőség még a paradicsomszedő bevándorlófeleségek esetében is fennáll, nem csupán a tehetősebb irodai menedzserfeleségek sajátja!

No, hát itt sincs kolbászból a kerítés, de bevallom, én tudnék így élni… egyszerre megbecsült nőként és családanyaként, ahol minden nap van pár szabad órám szépségápolásra, vásárlásra, edzésre, barátokra, iskolára, művelődésre vagy ami tetszik, de emellett pénzt is keresek, és tisztességgel, szeretettel, türelemmel és kipihenve elláthatom a gyermekeimet. Ha a magyar kormány több otthon tartózkodó nőt akar, azt hiszem, az ilyen munkahelyek megteremtésének támogatásával kellene kezdenie a társadalmi szemléletformálást, nem pedig principista ostobaságok terjesztésével.

9. A hollandok később házasodnak, és a tönkrement cipőt megjavíttatják (48% vs. 67%)

Tudtátok, hogy egy holland válás után a férfi nem csak gyermek-, hanem asszonytartást is fizet? Ilyen körülmények között egy fukar féri háromszor is meggondolja, kit vesz el! Ebben az országban a monogámiának és az házasságnak még értéke van, és ez bizony a válási statisztikákon is meglátszik: a magyarországi 67%-os vallási ráta helyett itt csupán 48% válik. Ezek nem sokkoló számok, de úgy vélem, a különbség mégis jelentős.

Itt a monogámiának még értéke van. A holland férfiak között nem dívik a „hányathúztammeg”-típusú versengés. A feleség kedves a férjével, és nem uralkodik el rajtuk úgy, mint a magunkfajta arrogáns és mindentudó magyar asszony, aki állandó bizonyításkényszerben él, hogy megmutassa: „Érek annyit, mint a férjem, s ha kell, többet is!”

Valahogy mintha a párok, és úgy általában véve az emberek, itt elégedettebbek és toleránsabbak lennének egymással, megengedőbbek, nem olyan kritikusak és tolakodóak, noha itt sem szégyellnek egymásból viccet csinálni nyíltan és egymás háta mögött sem. Alapvetően én mégis úgy látom, hogy kötődnek, ragaszkodók.

Számomra valahogy nagyon kifejező volt azt látni, hogy a Kedves még akkor is elvitte a suszterhez megcsináltatni a régi cipőjét, amikor már megvolt az új, s ha teheti, még most is a régit viseli. Lehet, hogy sóherségből, nem tudom, de akkor is kedves. És ugyanez a helyzet a régi biciklikkel és a barátokkal is: itt a kapcsolatokat első körben inkább megjavítják, és senki sem gondolja azt, hogy „húszan állnak sorban a helyedre”. Azt szeretnék, ha működne a régi.

Itt az emberek szeretnek együtt kellemes időt tölteni anélkül, hogy rátelepednének egymásra, és a párkapcsolatot egyfajta általános bizalom jellemzi, ami ennek a népnek a magyarhoz képest sokkal inkább sajátja.

10. Szorgalom, életöröm, egyszerű szerénység és közös bizalom

Igen, a társadalmi értékek… Azt hiszem, az egymáshoz való közel élésből, az emberek egymás felé való nyitottságából, természethez való közelségéből (régen az állatok is a házban aludtak – nyilván így kevesebbet kellett fűteni) és a szorgalomból, a munka becsületéből fakadóan valahogy a holland ember egyszerűbb és szerényebb is, és a közösségekben valahogy uralkodik egyfajta „közös bizalom”.

Nem ritka, hogy a háznál megtermelt zöldséget a tulajdonosa úgy árulja, hogy a – kerítés nélküli – háza elé kiteszi egy polcra, és feltünteti az árakat. Arra jártában a másik bedobja a pénzt a postaládába, elveszi, ami kell neki, és anélkül, hogy bárki kételkedne becsületében, szépen hazamehet az áruval. A vidéki kisvárosokban és falvakban még ma is vannak utcák, ahol nem zárják a házak ajtajait, mert – idézem – „annyira megbíznak a szomszédokban”.

Ennek következménye egyfajta megelégedés és biztonságérzet, amely – főleg vidéken – körülveszi az embert. A holland közösség egy megtartó közösség. Emberekből áll, azok minden hibájával együtt, de valahogy mégis emberibb lehetőségeket teremt, és azt hiszem, csak rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e otthon, magyar kishazánkban is megteremteni valami hasonlót. Kezdhetnénk talán az egyszerűséggel, az irigység nélküli jóindulattal, az egymás iránti érdeklődéssel, a becsülettel, no meg a saját testi és lelki egészségünkkel, amelynek a megtartó közösség és a biztonság is feltétele!